életrajz
Élete
1985.augusztus 5-én született Kapuváron.
Regina általános iskolás évei alatt kezdett el zenével foglalkozni. Az iskola mellett négy évig zeneiskolába járt, ahol zongorázni és öt évig a kapuvári kórus tagja volt, akikkel minden évben fellépett a karácsonyi koncerten.
A középiskolát Győrben a Szabadhegyi Közoktatási Központban végezte el. A középiskola után Sík Olga énektanárhoz járt három évig.
Mindig is énekesnő szeretett volna lenni, de először modellként vált ismertté.
Zenei Karrier
· 1999-ben részt vett a TV2 Kifutó című műsorában, de ott még nem ért el helyezést
· 2003 decemberében jelent meg első albuma Csak szeress… címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Csak szeress vagy menj tovább és a Befogom a szám című dalokból.
· 2006-ben Regina fékérték a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalának, a Szerelemről álmodom című dalnak az eléneklésére. Meg ugyanebben az évben Sári Évivel közösen készített el egy kislemezt, mely a Belém bújt a kis ördög című dalból készült. Dj Szeifert és Krash is félkérték, hogy Regina egy közös kislemez erejéig, mely a Rhythm of Noise című dalból készült.
· 2008-ban Regina megjelentetett egy újabb kislemezt, mely az Érezd című dalból készült.
· 2009 áprilisában Hamvai P.G. felkérte egy közös szám erejéig mely a Dream of my life címet viseli.
Modell Karrier
· 2001 szeptemberében egy válogatáson Fabinyi Annával együtt megválasztották őket a Manhattan Cosmetics arcainak.
· 2001 decemberében megnyerte az Év Arca versenyt, melynek fődíjaként egy Mini Morrist kapott, amit egy év múlva vissza kellett adnia.
· 2003-ban megnyerte a Coca Cola Light Ezüstlány versenyt. 2004-ig ő képviselte a céget reklámkampányában, melynek dalát ő énekelte.
· 2005 februárjában a Miss Popstar szépség és énekversenyen megválasztották a legszebb magyar énekesnőnek.
· 2008 áprilisában Covergirls néven Zimány Lindával és Bódi Sylvivel együtt saját ruhakollekciót tervezett melynek tavaszi/nyári bemutatójára május végén őszi/téli bemutatójára október végén került sor.
· 2008 júniusában megválasztották az FHM 100 Bombázó első helyezettjének, és ugyanebben a hónapban a magazin címlapján is szerepelt.
· 2009 márciusában a J.Press fehérnemű márka arca lett valamint elneveztek róla egy terméket melyen az aláírása is szerepel.
TV-s műsorok
· 2005 nyarán szerepelt az RTL klub A világ 7 csodája című műsorában, melyben Regina több hazai sztárral elutazott Horvátországba, Izlandra és Egyiptomba.
· 2006 novemberében Regina szerepelt az RTL klub Szombat esti láz című műsorában. A versenyt nem nyerte meg, de a műsor egyik adásában elénekelhette az It’s rainig man című dalt.
· 2007-ben szerepelt először az RTL-Klub Csak csajok című műsorában, ahol társ műsorvezetőként próbálta ki magát.
· 2008 márciusában szerepelt a TV2 Hal a tortán című műsorában is, melyben elnyerte a sztár szakács címet majd decemberben szavazás után ismét megmutathatta főző tudományát. Rá egy héttel pedig a nagy döntőbe ahol 3-ik lett.
· 2008 júniusában ismét meghívták a Csak csajok műsorban egy egész hétre társ műsorvezetőnek.
Elismerések és díjak
2005 – VIVA Comet – Az év énekesnője (jelölés)
2008 – FHM 100 Bombázó nyertese